2021. szeptember 11., szombat

Ferenc pápa megáldotta a méhek védelmét célzó kezdeményezést

Szerdán Ferenc pápa Rómában találkozott a "Mentsük meg a méheket és a gazdákat!" európai polgári kezdeményezés képviselőivel, és megáldotta a kampányt. A dél-tiroli biogazda-méhész Annemarie Gluderer átadta a kampány fő üzeneteit tartalmazó táblát a Szentatyának, aki azt megköszönte, és áldást osztott a kampányra.

Fotó: Francesco Alesi

Miként már többször is írtunk róla, szeptember végéig gyűjthetjük az aláírásokat a "Mentsük meg a méheket és a gazdákat!" európai polgári kezdeményezés keretében. A kezdeményezés érvényességének két feltétele van: legalább hét országból összegyűjteni az adott EU-tagállamra vonatkozó, lakosságarányos aláírást, emellett pedig összesen egymillió aláírás is szükséges uniós szinten. Az előbbi feltételt már hónapokkal ezelőtt teljesítettük, már 8 országban - köztük Magyarországon - elértük a kvótát, uniós szinten pedig jelenleg kb. 765 ezer aláírásnál járunk. Egy erős hajrával tehát még összegyűlhet az egymillió aláírás.

A "Mentsük meg a méheket és a gazdákat!" európai polgári kezdeményezés célja, hogy az Európai Unió támogasson egy olyan mezőgazdasági modellt, amely lehetővé teszi a gazdák és a természet számára, hogy harmóniában éljenek. Ennek érdekében a petíció szorgalmazza a szintetikus növényvédő szerek használatának kivezetését és a biológiai sokféleség helyreállítását. Ehhez segíteni kell a gazdákat, hogy ne a természet ellen, hanem a természettel együttműködve dolgozzanak.

Az utóbbi hetekben-napokban több EU-tagállamban is felpörgött a kampány. Ennek keretében szerdán Ferenc pápa Rómában találkozott a "Mentsük meg a méheket és a gazdákat!" európai polgári kezdeményezés képviselőivel, és megáldotta a kampányt. A dél-tiroli biogazda-méhész Annemarie Gluderer átadta a kampány fő üzeneteit tartalmazó táblát a Szentatyának, aki azt megköszönte, és áldást osztott a kampányra.

Pár évvel ezelőtt, a "Laudato si..." kezdetű enciklikájában Ferenc pápa ezt mondta:

"Minden évben több ezer növény- és állatfaj tûnik el, amelyeket többé már nem ismerhetünk meg, gyermekeink már nem láthatják ôket, örökre elvesztek. Túlnyomó többségük emberi beavatkozáshoz kapcsolódó okok miatt hal ki."
Azt követően, hogy Ferenc pápa is támogatásáról biztosította a "Mentsük meg a méheket és a gazdákat!" európai polgári kezdeményezést, a kampány magyar koordinátora, a Magyar Természetvédők Szövetsége bízik benne, hogy hazai teremtésvédelemmel foglalkozó szervezetek is csatlakoznak, és saját kommunikációs csatornáikon keresztül is mozgósítanak a méhek védelmét célzó petíció aláírására.

Fotó: Francesco Alesi


A "Mentsük meg a méheket és a gazdákat!" európai polgári kezdeményezést az mtvsz.hu/mehek oldalon illetve a mostani blogbejegyzés alján is alá lehet írni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

BREAKING: Verespatak megmenekült! - A kanadai cég elvesztette a Románia ellen indított ISDS-pert!

Győzött az igazság: a washingtoni székhelyű ICSID testületének péntek éjszaka közzétett döntése szerint a romániai Gabriel Resources cég elv...