Farkas Attila Márton: Arrobori – a honi politikai közbeszéd természetrajza c. könyvének bevezetőjében, részben hasonló dolgokról beszél, mint Gyulai Iván a Zsigerbeszéd videó sorozatban.
De előtte nézzük meg, mit is jelent a kötet címében szereplő arrobori kifejezés: az „arrobori” (...) a politikai ideológiák és propagandák metaforikus gyűjtőszava, amivel Hamvas Béla gúnyolódott a 20. századon. Az „arrobori” halandzsaszó, annak a szövegelésnek a kifejezője, amivel a mindenkori hatalom kábítja a jónépet, egyfajta ópium, fájdalomcsillapító, ami értelmessé varázsolja az értelmetlent, racionalizálja az irracionálist, elhitetni próbálja a hazugságot és igazolni próbálja a szélhámosságot – írja a szerző a könyv első kiadása után 15 évvel a Liget kiadó által közzétett elektronikus változatának előszavában.
"A Mindenkor Hivatalos Világnézet beszédet gátló beszéd is. Természetessé teszi a kizsákmányolást, a környezetpusztítást, az életminőség rontását, a növekvő egyenlőtlenséget és hasonlókat, ugyanakkor természetellenessé színezi, ha valaki ezek ellen fölemeli a szavát.
(...)
Az uralkodó közbeszéd egyik centrális fogalma lett a „demagógia”, mely az igazságérzet bárminemű megnyilvánulásának stigmatizálására törekszik, s hogy a közbeszédből kirekessze ezeket, s persze hogy kézlegyintéssel elintézze, mi több, eleve föl sem vethetővé tegyen alapvető kérdéseket, amelyeknek épp hogy a napi fölvetése lenne magától értetődő. Vagyis a Mindenkor Hivatalos Világnézet az államszocializmusból is jól ismert „belső cenzúrát” valósítja meg, amikor a nonkonform gondolat vagy tabutörésnek számít, vagy köznevetség tárgya lesz, s ezért az még csírájában: a fölülről sugallt alapigazságok megkérdőjelezéseként sem jelenik meg a fejekben.
A jelenségre, sajnos, még a rendszerkritikus írások is csak mellékesen szoktak kitérni, inkább a tárgyhoz tartozó elemeit érintik. Ám ilyenkor sem magát a beszédet elemzik, hanem a hazug (vagy hazugnak vélt) állításokra igaz – vagy igaznak vélt – ellentétes tartalmú állításokkal, tényekkel, ellenvéleményekkel stb. próbálnak reflektálni.
(...)
E mellőzés ama nehezen igazolható hiedelemre alapoz, hogy nem a beszéd a fontos, hanem a tett, illetve ami történik. A tények.
Pedig e „tények” javarészt nem többek e beszéd által létrehozott konstrukcióknál. Ezért a rendszerkritikát a közbeszéd kritikájával kellene kezdeni, s nem magával a tényleges rendszerkritikával, nem a különféle alternatív gazdasági és társadalmi elgondolásokkal, a másfajta elvek és értékek fölmutatásával, avagy megvalósítási kísérleteivel. Amíg a mainstream közbeszéd – és a hatására létrejött zombi-közgondolkodás – az önálló ítéletalkotást és vele a cselekvőképességet gátolja, ezek az elképzelések és alternatívák valóban nem többek annál, amit a „hivatalos” vád állít: ábrándok, nevetséges utópiák.
Egy ilyen kritikát legfőként az indokolna, hogy az uralkodó közbeszéd állításai önmagukban, az adott explicit tartalomtól függetlenül (is) hazugságok, mert hitelteleníti őket a rosszhiszemű hatalmi attitűd, a sablonosság és a manipulatív jelleg. Más szóval: ha az adott állítás konkrét tartalma adatszerűen vagy tényszerűen igaz is lenne (persze gyakorta nem az), az állítás maga akkor is hamis, mert hamis az intenció, hamis a kontextus, hamis az alapállás: az elitek ideológiai érdekvédelme és a mindenkori világrend iránti töretlen szervilizmus. Ezért a cáfolat nem – vagy nem csupán – ellentétes tartalmú állításokkal, hanem e beszéd jellemző vonásainak és mögötteseinek fölfedésével valósulhat meg."
