Pár napja már idéztem Gyulai Ivánt, hogy ha túl sok a kártevő, akkor valamit mi nem teszünk helyesen. A bevezető mellett - ismétlés a tudás anyja - most kiemelem a meztelencsiga kordában tartásáról és hasznáról írt részeket az Ötletek a biodiverzitás-barát kert kialakításához c. kiadványból.
Az ökológia erre vonatkozó egyenleteivel bizonyítható, hogyha nekikezdünk egyik vagy másik 'kártevő' népességének gyérítéséhez, akkor a rá épülő korlátozó faj, fajok népességét fogjuk csökkenteni elsődlegesen. Az egyszeri kártevőgyérítés, amennyiben 95%-os eredményességgel megy végbe, a ragadozó szervezetek gyérüléséhez, akár eltűnéséhez vezet, és a célzott népesség ezt követően megháromszorozódik. Ha a gyérítést folyamatosan végezzük, akkor a ragadozók száma sokkal jobban csökken, és a célzott populáció időről-időre tovább növekszik. Az optimális állapot – hogy egyik is, másik is van –, akkor következik be, ha nem teszünk semmit.
Ebből az a tanulság, hogy nem lehet egyszerre rettegni a szúnyogtól és a denevértől, a meztelen csigától és a lótetűtől, a levéltetűtől és a karoló póktól, mert az ideális létszám akkor jön létre, ha egyiküket sem háborgatjuk.
De miért is háborgatnánk őket? Vajon okoznak-e kárt a hernyók, ha lerágják a gyümölcsfa leveleit, és a meztelencsigák vajon csak a kárunkra vannak? Mi a helyzet a poloskákkal, a levéltetvekkel, a lótücsökkel vagy éppen a patkánnyal? Joggal nem örülünk annak, ha annyi van belőlük, hogy nekünk semmi nem marad a termésből, sőt még a lakóházunkba is betolakodnak. Ám mindig számolnunk kell azzal, hogy ha valamiből túl sok van a környezetünkben, akkor valamit mi nem teszünk helyesen.
Ahogy a bevezetőben már említettük, egy-egy faj (meztelencsiga, légy, hangya, szúnyog, lótücsök, patkány stb.) túlzott létszámú jelenléte mindig valamilyen általunk elkövetett hiba következménye, amely minden esetben az egyedszámokat korlátozó sokféleség hiányából fakad. A meztelencsigákat számos élőlény korlátozza, a lótücsök például a föld alatti üregekbe rakott petéket keresi fel, de néhány házas csiga is fogyasztja a petéket. Segítségünkre van a sün, a vakond, a búbos banka, a barna és zöld varangy, az ásóbéka, a tarajos gőte, a lábatlan gyík. Minden esetben vannak paraziták is, amelyek hatékonyan tudják korlátozni a népesség létszámát, a meztelencsiga esetében egy parazita fonalféregre számíthatunk.
A másik oldalon azt is érdemes megfontolnunk, hogy vajon az általunk kellemetlenek tartott élőlények csak bosszúságot okoznak-e nekünk, vagy csupán nem ismerjük őket eléggé. Ahogy már említettük, a lótücsök segít a csigák számának korlátozásában, de pusztítja a gyökereket károsító drótférgeket is a talajban. Ragadozó, rovarevő, de szorgos munkája közben kiborítja a növényt is, vagy éppen „átgyalogol” rajta. „Kártétele” tehát másodlagos, munkája közben valósul meg. Másrészt a lótücsök akkor tisztel meg bennünket a jelenlétével, amikor sok nyers trágyát viszünk be a talajba, és ott gazdagon elszaporodnak azok az élőlények, amelyek neki táplálékot biztosítanak.
A patkány az ember hulladékain szaporodik fel, létszámuk táplálékfüggő. Bizony jó szolgálatot tesznek, hiszen ki takarítaná ki a csatornákba, szemetesekbe juttatott kidobott étkeket? De nekik is megvannak az őket korlátozó ellenségeik: a róka, a macska, a baglyok és persze parazitáik és betegségeik. A meztelencsiga is hasonló a patkányhoz, mondhatnánk, hogy a föld patkánya, hiszen minden szerves hulladékot feltakarít, és emellett még kannibál is. Nem mellesleg nélkülözhetetlen a humuszképzésben, és „lemoshatatlan” nyákja kiváló ragasztóanyaga a talajmorzsáknak, amelyeket nem tud szétiszapolni az eső.
